PRO-SPORT 3

PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

kezis_figura.png

Megyei I. osztályú Labdarúgó Bajnokság 2011-2012.

A hartai siker után zárásként, hazai vereség Izsák ellen

Bácsalmás, 2012. május 26. A PVSE csapatának a kedvező Hartán elért 2-2-es döntetlennel, győzelmi esélyei voltak az élmezőnyhöztartozó Izsák ellen, még erősen tartalékos, leamortizálódott csapatösszetételben is. Az első félidő a fentiek szerint a várakozásnak megfelelően alakult, hisz a kispadról száműzött edző távollétében, a hazai együttes szerzett egygólos előnyt (1-0).

A bajok a második félidőben jöttek elő. Ennek első mozzanata volt Eckert Dávid kiállítása és a tizenegyes a 73. percben, amiből a vendégek egyenlítettek (1-1). A második akkor következett be az előzőleg említet eset után, amikor tartalék kapus hiányában Rudics János állt be a kapuba. Nos, ezt követően nem sokat kellett várni az izsáki csapat vezető góljára sem. Ez a 78. percben esett. A vendégek létszámfölényüket tudatos játékkal felépített támadások után gólra váltották. Bár a mérkőzés vége előtt a vendégeknél is a pálya elhagyására kényszerült egy játékos, de az csak annak köszönhető, hogy a partjelzőnél precizebb volt a nyilvántartás, mint a játékvezetőnél... Ugyanis a renitens játékos már második sárga lapját kapta.

Ezt követően, a kiegyeníltődött létszám ellenére sem tudott már egyenlíteni a hazai együttes, azaz vereséggel búcsúzott a 2011-2012-es bajnoki évtől. Búcsúzott, hisz a bajnokság utolsó fordulójában már szabadnapos lesz a PVSE.

A korláton túl tartózkodó eltiltott edző, a mérkőzés közben többször fennhangon biztatta csapatát: korrekció! Amiből valószínűleg a játékosai értették mit akar üzenni az edzőjük. Viszont a nézőtéren helyetfoglalók is bólogattak, bár nem értették mire vonatkozik az "üzenet": ugyanis a csapat körül, valami nem stimmel, hisz az őszi és a tavaszi idények elején tapasztalt jó kezdéseket a szezonok második felében rendre fájó kudarcok követték...

Azaz valamit valóban korrigálni kellene már, annak érdekében, hogy a jól kezdődő szezon, egyszer már úgy is érjen véget, ahogy elkezdődött... A csapat bajnoki sorrendben elfoglalt helyezését nézve, végezzen legalább a mezőny első felében. Ez a mai mezőny ismeretében, legalább az első hat közötti valamely poziciót jelenti...

Bácsalmás - Izsák 1-2 (1-0)

Eredmények

Bácsalmás 10.

Izsák 6.

1-2

Kunszállás 4.

Nagybaracska 1.

2-2

Kiskőrös 9.

Tompa 5.

2-4

Kiskunhalas 8.

Kalocsa 7.

1-0

Soltvadkert 3.

Kiskunfélegyháza 11.

3-1

Solt (13.)

Harta 2.

0-3

Bácsalmás, 200 néző. Vezette: Polyák Attila - Tóth István, Varga Zoltán. Ellenőr: Tumó György.

Bácsalmás: Eckert Dávid - Gregó Márk, Ivkovic Andrej, Rothpflug Sinisa, Rudics János, Bögre Károly, Bjeletic Bojan, Petrovic Boris (Susnjar Milan 70.'), Eckert Norbert, Szappanos Patrik (Onódi Ferenc 55.'), Paplógó Levente (Gombor Csaba 84.'). Edző: Florin Nenad eltiltása miatt Renato Pirsa.

Izsák: Ámman Márk - Thám István, Golovics István, Szabó Attila (Liptai Szabolcs 70.'), Barna Zsolt, Nagy, Vellai, Virág A. (Garaci Csaba 70.'), Barna Cs., Kislőrinc, Hleba (Virág Gábor 46.') Edző: Gréczi Gábor.

A PVSE a 2011-2012-es bajnoki évben

10.

Bácsalmás

24

6

8

10

31

35

-4

26

36%

Gólszerzők: Petrovic Boris 45. perc 1-0 illetve Vellai Áron tizenegyesből a 73. percben 1-1, Thám István a 78. percben 1-2. Kitűntek: Ivkovic, Rothpflug, Bögre, Eckert N., Paplógó illetve Ámman Márk, Thám István, Barna Zsolt, Vellai Áron. Sárga lap: Ivkovic, Rudics illetve Szabó Attila, Nagy Szabolcs, Garaci Csaba. Piros lap: Eckert Dávid illetve Virág Gábor.

Ifjúsági mérkőzés: Bácsalmás - Izsák 2-3 (2-1). Gólok: Bűnös Bence 4. perc 1-0, Varga László 19. perc 2-0 illetve Nagy Róbert 3 (37., 53. és a 67. percben). Kapus csere a PVSE csapatában, a 46. percben... 9. BÁCSALMÁS PVSE 24 8 3 13 50 45 5 27 38 %

A bajnokság utolsó fordulója előtt eldőlt: a Nagybaracska a bajnok, második Harta. A harmadik helyezés sorsa az utolsó fordulóban dől majd el: ebben leginkább Soltvadkert, Kunszállás és a megtáltosodott Tompa csapata érdekelt. Bácsalmás a tizedik helyen végzett mindössze 36 százalékos teljesítménnyel... Ez a hátralévő forduló eredményeitől függetlenül se jobb, se rosszabb nem lehet már...

12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_013.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_025.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_029.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_030.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_031.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_032.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_044.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_053.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_054.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_056.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_060.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_061.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_063.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_064.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_065.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_068.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_069.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_001.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_002.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_005.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_006.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_007.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_008.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_009.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_010.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_012.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_015.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_019.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_020.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_023.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_024.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_026.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_027.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_033.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_035.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_036.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_040.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_041.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_042.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_043.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_046.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_047.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_048.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_049.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_052.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_057.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_058.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_059.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_066.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_067.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_070.jpg
12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_071.jpg 12.05.27._gyermeknap_pvse-izsak_1-2_ifjusagi_2-3_072.jpg
  pro-sport


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 21
Heti: 66
Havi: 742
Össz.: 271 334

Látogatottság növelés
Oldal: A hartai siker után: Bácsalmás - Izsák 1-2 (1-0)
PRO-SPORT 3 - © 2008 - 2024 - pro-sportharom.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »