PRO-SPORT 3

PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

Király Miről írt a Bács-Kun Sport 2005. augusztus 10-én?

Tisza-tavi vízitábor 2005. július 2-9.

"A tavalyi év sikere után idén is megrendezésre került a Tisza-tavon (a tiszafüredi holtág partján), a vízitábor. Programjainkat a tavalyi évhez képest színesebbé tudtuk varázsolni, mivel az anyagi oldal pozitívabb mérleget mutatott.

A tavalyi vonattal való utazás (4-szeri átszállás - idén ötszörös lett volna) helyett idén busszal volt megoldható, s így helyi mozgás is egyszerűbb volt - a távolabb fekvő természetvédelmi területek, kulturális nevezetességek is elérhetővé váltak.

Igaz az idő nem kedvezett annyira, mint az előzőekben, de mégis több vízi kilométert tudtunk le a hátunk mögött, mivel a tavalyi tanulók nagy százaléka jelentkezett újra és így „merészebbek" voltunk a hajózást (4-es kenuk) illetően.

Első nap: július 2., szombat

A 11 óra körüli érkezés után a társaság elfoglalta szálláshelyét a kétszobás 8 ágyas faházakban, melyek a tavalyi évhez képest komfortosabbá váltak, így igényesebb körülmények között tehettük le holmijainkat.

Fél egykor ebédeltünk, majd látogatást tettünk a helyi rendezésű Tiszafüredi Halasnapok programzuhatagába, melynek házigazdája Soltész Rezső volt, s melyet a Back to Black együttes koncertje és tűzijáték zárt a fiatalok nagy örömére.

Második nap: július 3., vasárnap

Az ébredést és a reggelit követően, busszal látogatást tettünk a Hortobágyi Nemzeti Parkban, ahol még mi a tábor szervezői is sok érdekes élménnyel gazdagodtunk.

Elsőként a versenylovakat járató „járomkereket" figyelhettük meg használat közben, majd egy 2 órás csoportos lovaskocsikázáson vettünk részt idegenvezető segítségével. A jellegzetes állatokat életközösségükben figyelhettük meg hatalmas vizuális élményt adva számunkra.

Rackajuhok, mangalicák, szürkemarhák, vízibivalyok és ménesek életét láthattuk saját környezetükben. Az itteni program erejét a csikósok műsora fokozta, ahol a „puszta ötöst" láthattuk vágtatni egy fantasztikus ügyességű csikós vezényletével, majd a „lófektetés" zárta a végig ostorcsattogástól hangos műsort.

Rövid kitérővel megtekintettük a Kilenclyukú Hidat a Hortobágy felett és utaztunk vissza Tiszafüredre, ahol kivirult időben való strandolás után meleg vacsora várt minket.

Harmadik nap: július 4., hétfő

A kellemes és szélmentes időre tekintettel megkezdődhetett a „kenus" program, amely az „öreg" kenusoknál a Tisza-tavi madárrezervátum látogatásával (26 km, Haász László, Gombor István), a újoncoknál pedig szárazföldi és vízi evezésoktatással (Lázár Zoltán) folytatódott, s a sikeres tanulást követően már kenukapitányokat lehetett kinevezni az új hajósok közül is.

A következő túrákat, így már együtt tehettük meg - öregek és újak együtt. A kiadós ebédet követően a Tiszafüredi holtág strandján lazíthatta el a túrán ill. az oktatáson megfáradt izmait.

Negyedik nap: július 5., kedd

Az evezős sereg most már együtt indulhatott útnak, s a kenukkal és kapitányaikkal karöltve az átkötő csatornákon át eleveztünk Tiszaörvényig, mely helyen egy veterán korú, de annál monumentálisabb öntözővíz átemelő szivattyú épült, egy sajátos vályúszerű csatornarendszerrel mely a „termékeny mezőgazdaság szolgálatában áll" - tudtuk meg Haász László túravezetőtől.

Majd egy helyi vendéglőben jégkrém és üdítő elfogyasztása után, indultunk útnak a vadregényes mocsárvilágon át a tiszafüredi partokig.

Délután ismét lehetőséget adtunk a pihenésre és fürdésre a tiszafüredi Termálfürdő négymedencés parkjában.

A napi fáradalmakért ismét kárpótolt minket a meleg, s finom vacsora - s persze a páratlan élmények.

Ötödik nap: július 6., szerda

A reggelit követően közkívánatra kispályás labdarúgó bajnokságot rendeztünk, melyet egy teljes lány összeállítás is részt vett - dicséret a helytállásukért.

A délután 1 óra körüli befejezést követően, megebédelve, 2 órakor Debrecen felé vettünk utunk, melynek indoka elsősorban a változékonyra fordult idő volt.

A debreceni Plaza technikáját élvezve mozifilmet tekintettünk meg, majd a Kossuth tér és Piac utca nevezettességeit jártuk végig a Kossuth-szobortól az Aranybika Szállóig.

A 140 km autóbuszos utazást követően a fáradt gyermekhad, jó idő reményében és gyorsan dőlt ágynak.

Hatodik nap: július 7., csütörtök

A remény beigazolódott és függetlenül a bácsalmási esős időtől, Tiszafüreden virult az ég, s újabb kenutúra előtt álltunk, mely talán a legnagyobb élmény volt az összes közül.

Poroszló felé vettünk „hajóutunk" (18 km), ahol 2005. év nagy fejlesztését követően (kb. 3 hete) adták át az ún. Ökoturisztikai Tanösvényt, melyet egy 1500 m-es mocsárvilág feletti vízi gyalogúton tekinthettük meg, kiegészítve egy 8 méter magas madárvártával. A Tanösvény jellegzetessége, hogy csak csónakkal közelíthető meg.

Ebédünket úticsomagból itt, az erre a célra kialakított fa kempingasztalokon fogyasztottunk el, csodálatos környezetben.

A természeti értékek megismerését itt nagyméretű információs táblák segítik, s madármegfigyelő tornyon kívül az egész kerekes székkel végigjárható. A különleges vízivilág és a közel 200 madárfaj külföldi szemeket is nagymértékben vonz, ahogyan ez ott jártunkkor is történt - az ingyenes katalógusokból már érkezésünkkor az összes elfogyott.

Délutáni programunkat ismételten a Tiszafüredi holtág strandjának hűsítő habjaiban zártuk.

Hetedik nap: július 8., péntek

Utolsó napunkon az Élő-Tiszára merészkedtünk (6 km), melynek nem távja, hanem komolysága, az ott való közlekedés fegyelmezettsége biztosított új értéket a gyerekek számára. A kenukat összekapcsolva kaptunk bővebb információt a tiszai közlekedés és sajátosságok tekintetében túravezetőnktől.

A Tiszáig tartó és onnan visszavezető úton az öblítőcsatornák szintén széles skálájú élővilágának egységeivel ismerkedtünk, melyek után ismét a Tiszafüredi Termálfürdőben engedtük ki a gőzt.

Este mindenki fáklyalángok mellett, szobánkénti produkcióval kápráztatta el társait, melynek végén mindenki hajósinassá ill. hajóskapitánnyá avattatott.

Nyolcadik nap: július 9., szombat

Összecsomagolást követően, mindenki kitakarította szobáit, majd jóízűen megreggelizett és fájó szívvel intett búcsút a tábornak, mely mindenkinek adott egy darabot magából." - mondja Lázár Zoltán a beszámoló zárszavában.

Kelt: Bácsalmás, 2005. július 10.

Vízitábor a Tisza-tavon I.

Vízitábor a Tisza-tavon II.

Bács-Kun Sport




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 34
Heti: 87
Havi: 640
Össz.: 272 082

Látogatottság növelés
Oldal: Tisza-tavi vízitábor 2005. július 2-9.
PRO-SPORT 3 - © 2008 - 2024 - pro-sportharom.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »